Hírek



“AZ ELSŐ LÁMPÁM” PÁLYÁZAT A VILÁGÍTÁS FELÉ ORIENTÁLÓDÓ PÁLYAKEZDŐ TERVEZŐKNEK 2017/2018. tanév

A Zengővári Kft. fontosnak tartja a szakirányú oktatásban való részvételt, ezért indította el a KREA KORTÁRS MŰVÉSZETI ISKOLÁVAL az együttműködést még 2017-ben.

ARABESQUE és JETÉ – díjnyertes lámpák, melyek a repülés érzetét keltik

A KREA hallgatói felé egy mini világítástechnikai workshoppal nyitottunk, ahol szakmai- és gyakorlati iránymutatásal hirdettük meg „Az első lámpám” pályázatot. A diákok nagy lelkesedéssel fogadták, a beérkezett figyelemre méltó pályaművek közül a legkreatívabb ötleteket emeltük ki.

Mózes Katinka enteriőr tervező szakos hallgató felskiccelt terveit balett mozdulatok inspirálták. A lámpák karakteres megjelenése, izgalmas formavilága és légiessége fogott meg bennünket. Nagyra értékeltük a művészi koncepciót is. A szakmai zsűrink döntése alapján a jelentkező mindkét beadott pályaművét megvalósítottuk.

Az ARABESQUE és JETÉ fantázianévre keresztelt egyedi tervezésű világítótestek először az ünnepélyes átadó napján a mockup room-unkban öltöttek testet.

Szeretettel gratulálunk a nyertesünknek, további sok sikert kívánunk szakmai fejlődéséhez és álmai megvalósításához!