Hírek



A FÉNY MESTERE – MASTER OF LIGHT 2017 NÍVÓDÍJ

A kaposvári vasútállomásra gyártott RIPPL lámpáink két különdíjat is elhoztak. Büszkék vagyunk arra, hogy partnereinkkel együttműködve kiérdemeltük ezt az elismerést.

A különdíjas csapat tagjai: Markó András, Németh Tamás, Kéry Balázs és Zengővári Béla

A 2 különdíjat elnyert pályamű – RIPPL LÁMPA

A pályázat

A Lisys-Project Kft. 2015-ben alapította – a komoly a szakmai elismerés mellett pénzjutalommal is járó – A Fény Mestere – Master of Light Nívódíjat. A pályázathoz idén különdíjak támogatásával csatlakozott a MABE, az MMK ELT és a Provim Kft., de várta zsűri az alkotásokat az ERCO által támogatott Junior Master of Light hallgatói pályázatra is.

A Nívódíjra beérkezett pályázatokat a kiírótól független, hattagú szakmai zsűri értékelte. A zsűri tagjai voltak (ABC sorrendben):

Bányai Tamás, világítástervező, az első Nívódíj győztes pályaműve világítási koncepciójának megalkotója

Csontos Balázs, a Vígszínház világítástervezője és világítási felügyelője

Haász Ferenc, világítástervező, a Madebylight tervezői közösség alapítója

Kádár Bálint, a KÉK alapítvány elnöke

Somogyi Krisztina, vizuális intelligencia-kutató

Timóczki-Nagy Márton, a tavalyi Nívódíjat megnyerő Healium Decoration képviselője

Különleges helyszínen elképesztő fényinstalláció – a tervező Bányai Tamás

Bányai Tamás az idei pályázattal nemcsak, mint zsűritag került kapcsolatba. Az első Fény Mestere Nívódíjat jegyző Bányai a díjátadóra különleges fényinstallációval készült. Az Art Quarter Budapest nagytétényi úti egyedi hangulatú termében testet öltött a pályázat célja!

Szakmai alapú döntés

A zsűri négy pályázatot juttatott a döntőbe. Az est folyamán a döntősök 5 perces prezentációban mutatták be pályaművüket, majd válaszoltak a zsűri kérdéseire. A zsűri ezt követően elvonult és megközelítőleg 50 perces tanácskozás után, hozta meg döntését.

Összetett díjazás

A Nívódíj győztese a pénzjutalom mellett utazást is nyert, ugyanakkor a Lisys-Project Kft. felajánlásából idén először az összes döntős is részt vehet egy utazáson, amelyen a vendégek látogatást tesznek a világhírű mulhouse-i Musée de l’Impression sur Etoffes textilminta-múzeumba és megismerkednek a világelső Barrisol fólia-rendszereinek gyártási titkaival is.

Díjazottak

A Fény Mestere – Master of Light 2017: Mátrai Erik (Porticus)

A Fény Mestere – Master of Light 2017 pályázaton a szakmai zsűri dicséretében részesült:

  • az Arteria Industrial: Szabó Ákos és Szabó Sára (Barnamezős kincs: A wittenbergi armatúra)
  • Csiszár Mátyás, Kalászi Zoltán, Tóth Bálint, (Circle Pier Fényinstalláció)
  • a MeetLab: Wolkensdorfer Mátyás, Dankó Barna, Belkovits László (Laser Facade Games 1.0 –Tron)

Fénytechnikai-tervezés megosztott Különdíj:

Borz Kováts Sándor Különdíj: 

 

Bedécs Sándor Különdíj: Kulcsár Zoltán és Tóth Petra (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Oktatási Épület Fogadótér kialakítása)

Provim Mesterdíj: Arteria Industrial: Szabó Ákos és Szabó Sára (Barnamezős kincs: A wittenbergi armatúra)

A zsűri idén nem adta át a Junior Master of Light díjat és ezzel egyidejűleg felhívta a figyelmet arra, hogy a hallgatók tanulmányaik során nem kapnak elég tág tudást, magabiztos muníciót a fénnyel történő kísérletezéshez.

A díjátadón a technikai hátteret a Forevent Kft., a cateringet a Nem Süti Bisztró biztosította. Az esten színpadra lépett az Élőkép Színház és Juhász Attila jazz együttese.

forrás:afenymestere.hu